I know you are in trouble...

 Sziasztok! Mivel az előző részecskétmárnagyon régen hoztam ezértitt egy új rész! :D Jó olvasást hozzá! :) 

Végre odaértünk az étterembe. Valami nagyon luxus hely volt. A srácok kiszemeltek nekünk egy meghitt kis sarkot.
- Szóval, lányok,mit kértek? - kérdezte Logan, miután helyet foglaltunk. (persze én Kendall mellé ültem)
- Eegy mézes pulykamellet kérnék! - vágtam rá.
- De édesszájú valaki! Két pulykamellet kérnénk! - nevetett rám Kendall.
Miután a többiek is leadták rendeléseiket, a 
fiúk beszélgetést kezdeményeztek.
- És, honnan jöttetek?
- Magyarország...Ti meg a mesés L.A., igaz?
- Magyarországon csak ilyen szép lányok vannak, vagy csak ti vagytok ilyenek?
- Háát...
A vacsora sajnos nagyon gyorsan véget ért, de azért nagyon jó volt. Kendall-el végigbeszélgettük az egészet, és hát elég sok mindent megtudtam róla. Például, hogy van egy malaca, Yuma, és két kutyája, Sissy és Chaos.

 

Amikor kiléptünk az étterem ajtaján, még mindig tréfálkoztunk. A fiúk felajánlották, hogy hazavisznek minket, de elutasítottuk. Jobb dolga is van egy popsztár fiúbandának! Úgyhogy csak elköszöntünk tőlük, és indultunk is.

De arra nem számítottunk, mi van a hátunk mögött...

Anya és apa karba tett kézzel álltak a járda közepén, elállva az összes lehetséges menekülési útvonalat.

- Most azonnal szálljatok be a kocsiba, és nehogy találkozzatok még egyszer ezzel a négy fiúval, akárkik is legyenek ők! Különben abban a percben hazamegyünk, és soha többet többet nem hozlak el nyaralni titeket! - mennydörögte apa.

Hátranéztem,mit reagálnak a fiúk, hiszen nem tudnak magyarul, de szerencsére már elmentek a puccos kocsijukkal.

- Apa, 20 évesek vagyunk, már felnőttek! Nem parancsolgathatsz, kivel járkáljunk és kivel ne! Úgyhogy most fogjuk magunkat, keresünk egy szállodát,és ott fogunk lakni! Aztán, ha kedvünk tartja, ESETLEG visszamegyünk Magyarországra! Ugye lányok??

- Háát aaa pénz meg aaa..

- Ugye, LÁNYOK?

-Ööö...Hát persze! Elköltözünk, mert függetlenek vagyunk!

- Na pusszpá! És jó nyaralást NÉLKÜLÜNK! - mondtam gúnyosan. Ezzel sarkon fordultunk,az autóból kiszedtük zötyögős bőröndjeinket,és nekiindultunk.

Íme, itt a rideg, igazságtalan és egy kicsit sem rózsaszín valóság. Az utcán voltunk, és hajléktalanok lettünk.

Próbáltunk elfogadható hotelt keresni, de ami pénzünk volt, abból nem sokra telt. Végül egy tranzitszálláson sikerült meghúznunk magunkat, ami mocskos volt, nem volt normális fürdőszobája és közölték velünk,hogy reggel 9-kor kiraknak bennünket....

Néhány nappal később...

- Zsófii, csinálnál reggelit kérlek? - ordibáltam ki a fürdőből barátnőmnek.

- Ja, persze!

Én és Zsófi találtunk állást minimum fizetéssel,de arra éppen elég volt, hogy fedezzük költségeinket. Lea könnyebben talált állást, mivel neki már diplomája is volt, úgyhogy pénz gondunk már egyáltalán nem volt. Kendall és a fiúk nagyon hiányoztak. Tudtam, hogy már elmentek Németországból és semmi esély sincs,hogy újra lássam őket.

Ekkor megszólalt a csengő..

- Lea, kinyitod?

- Laura, szerintem el fogsz ájulni,ha idejössz... - mondta halkan barátnőm...